Azt álmodtam, hogy a tengerparton járok az Úrral, és az égen fölvillannak életem egyes jelenetei. Minden egyes jelenetnél két pár lábnyom jelent meg a homokban. Az Úr lábának nyomai és az én lábaimé. Amikor életem utolsó jelenetének képe is kihunyt előttünk, visszanéztem a homokra és észrevettem, hogy életem ösvényén gyakran nem négy, hanem csak két lábnyom mutatkozik. Azt is észrevettem, hogy ez mindig életem mélypontjain, tragikus korszakaimban van így.
És megkérdeztem az urat:
- Uram, te azt mondtad nekem, ha én egyszer elhatároztam, hogy követlek téged, akkor te velem jössz minden utamon. De észrevettem, hogy éppen életem leggyötrőbb pillanataiban csak egyetlen lábnyom maradt a homokban. Nem értem miért van az, hogy éppen akkor hagysz el, amikor a legnagyobb szükségem volna rád?
És az Úr válaszolt:
- Drága gyermekem, soha nem hagytalak el a te megpróbáltatásaidban és a te szenvedéseidben. Ahol csak egy pár lábnyomot látsz, ott a karjaimban vittelek.
/Ismeretlen szerző/